Regisztráció
Belépés

Klondike

A Klondike a legismertebb pasziánszjáték, annyira elterjedt, hogy sokan egyszerűen csak pasziánsznak hívják.

3 lapos pasziánsz

Egy normál, 52 lapos francia kártya paklival kell játszani. A tabló kialakításához először leteszünk egy lapot az összekevert pakliból felfordítva, majd jobbra mellé még hat lapot, lefelé fordítva. Majd a legelső (legbaloldalibb) lefelé fordított kártyára ismét leteszünk egy felfelé fordítottat, majd jobbra mellé még öt lapot lefelé fordítva. Ezt addig ismételjük, amíg a végére nem érünk és kapunk egy hét oszlopból álló legyező formát, ahol a legalsó lap fel van fordítva. Úgy kell kinéznie, mint a fent látható képen. A játék célja, hogy az alapokba (képen jobboldalt fönt a négy szürke téglalap) helyezzük az összes kártyát, azonos színben, ásztól királyig. Például az első oszlopba tesszük a A-t, rá a 2-t, és így tovább, egészen K-ig. A tablóra csökkenő sorrendben tehetjük a lapokat, váltakozó színben. Például egy 8-ra egy 7-et tehetünk, vagy egy 7-et. A tablók között részben kész sorozatokat is mozgathatunk, ha azok váltakozó színből állnak. Az üres tablókra királyt (vagy királlyal kezdődő sorozatot) tehetünk.

A talonból a segédtalonba tesszük a kártyákat, innen pedig a tablókra, vagy ha tudjuk, rögtön az alapra. Amikor a talon elfogy, a segédtalonban lévő kártyákat újra lefelé fordítjuk és visszatesszük őket a talonba. Az, hogy mennyi kártyát kell húzni egyszerre a talonból, játékvariációnként változik.

Pasziánsz (3 lap)

A három lapos pasziánszban (vagy három lapos Klondike), egyszerre három lapot helyezünk a talonból a segédtalonra. Bár mindhárom lapot felfordítjuk, a segédtalonból csak a legfölsőt mozdíthatjuk el. Bármennyiszer körbelapozhatjuk a paklit.

Pasziánsz (1 lap)

Ebben a pasziánszjátékban egy lapot húzunk a talonból és tesszük a segédtalonba. Ez könnyebbség a három laposhoz képest, hiszen így minden laphoz hozzáférünk. A nehezítés, hogy csak háromszor tehetjük vissza a lapokat a talonba.

Hüvelykujj és erszény

Ez a legkönnyebb játék a Klondike pasziánszok közül! Alapvetően a három laposhoz hasonlít, viszont van két hatalmas könnyítés! Ellentétben a többi játékkal, ebben a játékban nem csak váltakozó színű lapokat tehetünk egymásra, hanem bármit, csak ugyan olyan színt nem! Tehát például egy 10-re tehetünk 9-et, 9-et vagy 9-et. A másik könnyítés, hogy az üres tablóra bármit tehetünk, nem csak királyt.
Akkor érdemes ezt a játékot játszani, ha egy kis önbizalmat szeretnénk szerezni, a hagyományos pasziánszjátékok után.

Forrás: en.wikipedia.org, Parlett David - Pasziánszjátékok könyve